Hogyan érdemes a ruhatárunkat összeállítani oly módon, hogy kizárólag hasznos és szükséges darabok legyenek benne? Milyen ruhákból áll a modern férfi gardróbja?
Azaz milyen ruhákra van szüksége annak, aki igényes magára, szeretne jól kinézni és közben változatosan öltözködni? A jó hír, hogy nincs szüksége végtelen mennyiségű ruhára.
Nagyságrendileg 20 ruhából elegánsan és változatosan tudunk felöltözni, akár egy évtizeden át.
Nincs szükség sok ruhára, mindössze tudatosan kell kialakítani a ruhatárunkat!
Minden elegáns ruhatár egy alap öltönnyel kezdődik, ami jellemzően sötétkék (navy) vagy szürke. Mi személy szerint inkább a kéket javasoljuk. Viszont semmiképp sem fekete, azt ugyanis jellemzően egyetlen – kifejezetten szomorú – eseményre illik csak felhúzni.
Az alap öltönyünk mellé választhatunk egy kiegészítő, váltó öltönyt, praktikusan kék mellé szürkét és fordítva.
Szükséges továbbá a kevésbé hivatalos megjelenéshez néhány sportzakó, 2-3 darab, amelyek különböző vastagságúak, így a nyárra egy nagyon lenge, míg télre egy vastagabb melegebb anyagból érdemes választani. Ezek lehetnek már kicsit mintásak is, tipikus a kockás, ami örök divat.
A sportzakókhoz nadrágra is szükség van, nagyjából 2-4 darabra. Célszerű ezeket úgy kiválogatni, hogy a sportzakókkal párba állítva jól mutassanak. Lehet a kollekcióban világos árnyalatú (bézs, törtfehér, halványszürke) vagy kicsit élénkebb árnyalatú kék, vagy barna de a bátrabbak akár a bordó, sárga, zöld színekben is megtalálják a hozzájuk illőt.
Mindezekhez nélkülözhetetlen a megfelelő, méretre készült ing, amely a pont az „i”-re. A méretünkre szabott inggel lehet további változatosságot csempésznünk a megjelenésünkbe.
Az ingek terén egy picit szélesebb választékra van szükségünk, hiszen hivatalos eseményeken és a hétköznapokban más-más megjelenést kölcsönözhet akár egy ing is. Mindenképpen szükség van 2 fehér ing mellett világoskék ingre, pár öltönyhöz és sportzakóhoz egyaránt hordható darabra és kifejezetten a sportzakókhoz is néhányra. Összességében 10 inggel hosszú távon változatos megjelenést tudunk biztosítani magunknak.
Az elegáns férfi ruhatárából már csak egy darab hiányzik, egy méretre szabott szmoking, ami a „black-tie” eseményekhez nélkülözhetetlen.
Ha a ruhatárunk minden darabja méretre készült, akkor ez olyan kivételesen jól öltözött benyomást tehetünk ami a konfekció ruházattal nem elérhető.